Babakelengyék a kórházban az anyuka és az újszülött számára. Nyomtatható lista

Tudja, mit érdemes csomagolnia magának és babájának? A listánk segítségével gyerekjáték lesz elkészíteni a kórházi csomagot!

Mikor és hogyan érdemes előkészíteni a kórházi csomagot?

A legjobb, ha a kórházi táska készen áll körülbelül a terhesség 34. hetében. Ezt azt is jelenti, hogy néhány dolgot érdemes sokkal korábban beszerezni. A gyerekszoba berendezésekor célszerű figyelembe venni, hogy néhány bútorra több hetet kell várni, de ez akár babakocsira is igaz lehet. Ezért tehát jobb, ha ezeket az előkészületeket nem halasztjuk utolsó pillanatra.


Meglehetősen sok dolgot szükséges összekészíteni a kórházba nem csupán kisbabánk, hanem saját magunk számára is, ezért érdemes előre eltervezni, hogy ezt hogyan tudjuk a legkényelmesebben megvalósítani. A következőket javasoljuk a pakoláshoz:

● 2 táska – egy az anyának, a másik a babának

● 1 nagy utazótáska - egyik fele a kismamának, másik fele a babának

● 2 táska - egyik a szülőszobára, másik a gyermekágyas osztályon töltött napokra.

A legfontosabb kellékeket pakolja felülre, és a kevésbé szükségeseket alulra. Ne felejtse el partnerét / a szülés során kísérő személyt is tájékoztatni a dolgok elrendezéséről, hogy ő is tisztában legyen vele, mit hol talál.

Kórházi csomag a kismamának

A legjobb, ha két listát nyomtat – a kismamának és a babának is –, és megjelöli rajta mindazt, ami már megvan. Ezek legyenek a csomagok közelébe, hogy tudjuk őket ellenőrizni, indulás előtt pedig még lehet csomagolni innivalót és ennivalót is. Ellenőrizze a kórház ajánlásait is, ahol szülni fog – hiszen sok esetben közzéteszik azon kellékek listáját, amelyeknek egy újszülött és anyukája táskájában szükséges lenniük.



Szülőszobára/Gyerekágyas osztályra anyának:


• Dokumentumok a szüléshez: házassági anyakönyvi kivonat - vagy apasági nyilatkozat, személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, várandós gondozási kiskönyv, leletek (főleg HBsAg lelet)

● Fürdőköpeny, köntös – 1 db

Ha nem használ fürdőköpenyt, hozhat hosszabb cipzáras pulóvert vagy kedvenc köntösét. Habár a szoba, ahol gyermekével töltheti a kórházi napokat nagyon meleg lesz, mégis célszerű rendelkeznie olyan ruházattal, amelyben kényelmesen mozoghat az épületben.

● Hálóing, laza hosszú póló a szüléshez – 1 db.

Választhat egy laza hosszú pólót is, amelyet nem sajnál, ha ki kell dobni.

• Szoptatós felsők (vagy gombos hálóingek) – 3-4 db.

Közvetlenül a szülés után sokkal jobban fognak funkcionálni, mint a pizsama.

● Zokni – 4 db.

● Mellbimbó kenőcs

A kenőcs (leggyakrabban lanolinnal) felgyorsítja a gyógyulást és megnyugtatja az irritációkat.

● Laktációs betétek

A szülést követő első napokban inkább az egyszer használatosakat válassza.

● Puha szoptatós melltartó

Szükségszerűen a megszokottnál nagyobb méretben, hiszen a mellei szülés után megváltoznak. Válasszon egy puha anyagot, amely nem irritálja őket.

● Nagy törülköző több darab meg 1-2 kis méretű arc és kéztörléshez

Praktikus lesz a sötét színű.

● Kisebb arctörlő kendő

● Papírtörlő

● Nagy, szülés utáni egészségügyi betét – körülbelül 20 darab (éjszakai betét, TENA Lady, felnőtt pelenka)

● Szülés utáni alsónemű

Választhat eldobhatót vagy újrafelhasználhatót, hálósat vagy pamutot. Ami fontos, hogy szellős és ne szoros, nyomasztó legyen.

● Kis kiszerelésű kozmetikumok (szappan, tusfürdő, fogkefe, fogkrém, fésű)

● Opcionálisan smink kozmetikumok

● Csomagolt ételek

Válasszon egészséges, ugyanakkor tápanyagban gazdag ételeket, (pl. müzliszeleteket, szárított gyümölcsöket és dióféléket, joghurtot, szendvicset, banánt. gyümölcspüré, csokoládé, energia szeletek)

● Víz

Szükségszerűen válasszon kis palackot, kulacsot kialakított szájrésszel, mivel közvetlenül a szülés után előfordulhat, hogy nem lesz ereje felemelni egy nagy palackot

● Bögre és evőeszközök

● Hajgumi, fésű

● Ajakbalzsam

● Telefontöltő

● Szoptatós párna

Opcionálisan készüljön egy extra kis párnával is magának.

• Papucsok (Külön legyen egy a zuhanyzáshoz)

• 5-6 darab alsónemű

• Melltartó, melltartóbetétek

• WC-papír

• Papír zsebkendő, nedves WC papír, fertőtlenitőkendő

• Szalvéta, pohár, evőeszközök, tányér

• Bimbóvédő befelé forduló mellbimbóhoz

• Ruha hazamenetelhez

• Szükség esetén az apának szülészeti váltóruha, apás szett apukának a szüléshez


Mi kerülhet még a kórházba csomagolt dolgok listájára?

● Szülési lejátszási lista, azaz olyan dalok gyűjteménye, amelyektől jókedvre derül, erőt, energiát, nyugalmat és megkönnyebbülést biztosít.

● Megerősítő gondolatok a szülésről, amelyekkel fel tudja készíteni magát. Vázolja is fel ezeket egy kísérő személynek. Például - minden összehúzódás közelebb visz a gyermekkel való találkozáshoz.

● Ruházat a kórház elhagyásához. Partnere később pótolhatja ezeket, de a gyakorló anyukák tanácsa az, hogy a kismama előzetesen készítsen ki magának egy kényelmes öltözetet. Érdemes a terhesség időszakában hordott ruhatárból választani, hisz a női testnek még meglehetősen várandós alakja lesz kezdetben.

Kórházi csomag a gyermek számára


Magyarországon minden kórházban a csecsemő osztályon adnak az újszülöttnek ruhát, így csak a hazamenetelhez kell vinni neki külön ruhát.

Évszaktól függően opcionális


Télen:

• Babapléd

• Hálózsák vagy overál

• Body hosszúujjas

• Nadrág (hosszú)

• Rugdalózó

• Vastag, pamut sapka

• Pelenka

• 2 db textilpelenka

• Kabátka

• Zokni

• Kesztyű


Nyáron:

• Vékony babapléd

• Vékony sapka

• Body, rövidujjas

• Hosszú nadrág

• Rugdalózó

• Pelenka

• Zokni

• Textilpelenka



Ezek jók ha vannak nálunk :

• Takaró/pléd

● Törülköző

● Eldobható pelenkák – egy zacskó

● Popsi kenőcs

● Nedves popsitörlő

● Octenisept a köldökcsonk kezeléséhez

● Tetro pelenka 4-5 db.


Célszerű a ruhákat használat előtt kimsoni kivasalni és úgy eltenni őket méret szerint a szekrénybe.

Csomagolás előtt az a legjobb, ha minden ruhát és szövetet (pl. törülközőt) az újszülött igényeinek megfelelően mosunk ki, tehát olyan termékeket alkalmazunk, melyek a gyermek első napjától biztonságosak. Ez a leendő anyuka ruhájaira is értendő. Ez azért fontos, mert a csecsemőnek nagyon érzékeny bőre van, és amikor a karba vesszük vagy szoptatjuk, bőre érintkezik az édesanyja ruháival. Az öblítőre vonatkozóan célszerű, ha szintén a Lovela Baby hipoallergén termékek közül választunk, akár csak a mosószert.


A cikk Katarzyna Płazy-Piekarzewska "Kezdjük a ruhatárral" c. írásán alapul a "Gyermek fejlesztése és gondozása. Nagy és kis szívek ritmusában." C. e-bookból.


Várandós anyuka hajtogatja a baba ruhákat

Lovela Baby Tanácsok

Az alábbi információk hasznosak lehetnek az Ön számára